Fehér elefánt

Antoine de Saint-Exupéry még kicsi volt, amikor először rajzolt elefántot. Így nézett ki:

Megmutatta a rajzát a fölnőtteknek, de azok azt hitték, hogy egy kalapot rajzolt. Teljesen nyilvánvaló, hogy ez egy kígyóbőrbe bújt elefánt, de a fölnőttek soha semmit sem értenek, nekik mindig mindent el kell magyarázni. Így született a második rajz, amiben világosan látszik, hogy egy óriáskígyó egy elefántot emészt:

A fölnőttek azt tanácsolták a kis Antoine-nak, hogy ne rajzoljon többé elefántokat, inkább foglalkozzon komoly tudományokkal - így hát ez volt az utolsó elefántos rajza.


A fölnőttek néha furcsán viselkednek. Nekik szabad olyan dolgokat csinálni, amelyeket megtiltanak a gyerekeknek. Így történt, hogy a fölnőttek is elkezdtek elefántokat rajzolni.

Elsőként Masters és Johnson jelentkezett egy elefánttal:

Azt mondták, hogy ez az elefánt az izgalmat ábrázolja a szexuális együttlét során.

Később egy Syd Field nevű bácsi is jelentkezett egy másik elefánttal:

Ő azt mondta, hogy ez a rajz az izgalmakat ábrázolja egy film forgatókönyvében.



Bizonyára vannak olyanok, akik a Masters és Johnson rajzát nyuszinak, Field bácsi rajzát pedig denevérnek nézik. Pedig mindkettő elefánt. Fehér elefánt.
A fölnőtteknek persze ezt is el kell magyarázni.

A sötét középkorban történt, annak is egy eldugott sötét pincéjében, ahol az alkimisták aranyat próbáltak kotyvasztani.

Holdtölte volt. A professzor összegyűjtötte a legkiválóbb tanítványait és megígérte nekik, hogy még az éjszaka folyamán elárulja az aranycsinálás végső titkát. A professzor beledobott egy döglött fekete macskát az üstben fortyogó zöldesen foszforeszkáló katyvaszba, és imigyen szólt:
- Aranyat csakis úgy lehet csinálni, ha közben nem gondolunk a fehér elefántra.
És a legkiválóbb diákok, akik eddig legföljebb a fekete macskára gondoltak, sohasem tanultak meg aranyat csinálni, mert minduntalan beugrott nekik a fehér elefánt.


És így van ez a Masters és Johnson elefántjával is. Ha egy pár kellemes órát eltöltünk a kedvesünkkel és valóban nagyon szeretjük egymást, akkor eszünkbe sem jut a fehér elefánt. Az izgalmi görbe lehet, hogy hasonlítani fog ahhoz, amit Masters bácsi és Johnson néni felrajzolt, de ha mégsem, akkor sem történt semmi baj, hiszen görbe ide, vagy oda, de azért mégiscsak kellemesen töltöttük az időt és maradandó élményekkel gazdagítottuk egymást.

És egye meg az óriáskígyó Field bácsi elefántját is. Field bácsi elárulta nekünk a forgatókönyvírás végső titkát, de ha találtunk egy olyan témát, amit nagyon szeretünk, akkor felejtsük el a Field féle görbéket. Avagy úgy is mondhatnánk, hogy ha forgatókönyvírás közben eszünkbe sem jutnak Field bácsi rajzai, akkor tudhatjuk, hogy megtaláltuk az igazit. És bárhogyan is alakuljon a mi görbénk, és bárki bármit mond, akkor is tudni fogjuk, hogy a mi görbénk az igazi, mert az őszinte és szívből jön.


Persze felvetődik a kérdés, hogy ha ennyire haszontalan állatok ezek az elefántok, akkor mégis miért van az, hogy oly sokan hivatkoznak rájuk?

Ennek nagyon egyszerű a magyarázata. A fölnőttek nagyon sokszor tesznek olyan dolgokat, amelyek nem őszinték és nem szívből jönnek. Pénzért sok mindenre rá lehet venni őket, és közben még arra is hajlandóak, hogy őszinteséget hazudjanak. Így hát előfordulhat, hogy a megrendelő bácsi odamegy az író bácsihoz és azt mondja neki:
- Itt a téma és itt a pénz, írsz belőle egy 120 oldalas forgatókönyvet?
És az író ír. És mindketten úgy tesznek mintha nagyon őszinték lennének, de tudják, hogy a görbék nem szívből jönnek, ezért a megrendelő bácsi előveszi a Field-féle grafikont, és imigyen szól:
- Ez a tetőpont a 119. oldalon még nem tökéletes. És a feloldás lehetne 2 oldallal hosszabb?

A fölnőttek néha még szerelmet is próbálnak vásárolni pénzzel. Persze amit ilyenkor kapnak, az már nem szerelem. Marad hát a szigorúan időzített grafikon, és a lejárt idő után felhangzó obligát kérdés:
- Na mi van, még nem vagy kész?